Magaságyás
Oslo és Göteborg között
Húsz évig éltem a nyugat-
svéd Strömstadban,
Oslo és Göteborg között számkivetve.
Sokat gondoltam akkor
a somogyi Diogenészre,
és a hordóra, amiben élt
önkéntes száműzetésben.
Kopár gránitsziklákon napoztam,
mint a partra vetett kövér fókák.
Vártam, hogy elérjenek
a makrélarajok. Örökké
csak vártam és vártam,
de soha nem történt semmi.
Aztán lett egy kertem,
mint a filozófusoknak, ahol fű,
virág, gyógynövény és krumpli nőtt.
Nyaranta folyton gazoltam,
hogy az agyagos talajon
valami megteremjen.
Ám mindig eljött a tél megint.
Elsüllyedt vikinghajósok lelkei
jajgattak a kert végében,
míg én az upplandi lankákra vágytam.
De kilenc éven át vártam türelemmel,
mire kaptam egy bérlakást
Uppsalától húsz kilométerre,
ahol végre, megszabadulva
a csendtől, nyugalmat
és beteljesedést lelhetek.
Strömstad és Uppsala között
Akkor bedobozoltam a könyveimet.
A ruhákat zsákokba raktam.
A porcelánt körbetekertem.
A kanapét szétszedtem.
A négyszázhetvenöt kilométeres útra
kisteherautót fogadtam tárgyaimnak,
míg magam vonaton követtem őket.
Három szendvicset is megettem útközben.
Nyolc óra volt átszállással.
Láttam közben a bohusläni kopár sziklákat,
a göteborgi tengerészfeleség integető szobrát,
az országon keresztülhaladva a végtelen fenyőerdőket,
amiket csak itt-ott tarkított nyírfa.
Stockholmban Birger jarl tornyát,
aztán Märstát, Arlandát, Knivstát és Uppsalát.
Október vége volt, és elvonultak a kanadai ludak.
Végre megszabadultam a tengeri viharoktól,
a háztetőkön költő sirályoktól
meg a meredek hegyi kaptatóktól.
Itt nem fújt a szél,
nem rikácsoltak a madarak.
Az upplandi lankákon, Björklingében
többé nem törtem ki a lábam.
(Megjelent az Alföld 2025/2-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, B. Nagy Gabriella linómetszete.)
Hozzászólások